A PREFA TÁMOGATJA A FIATAL BÁDOGOSOKAT A EUROSKILLS 2018 VERSENYEN


A EuroSkills 2018 során a PREFA professzinális szakmai, és alapanyagban nyújtott támogatással, a bádogos szakma főszponzoraként segíti Európa utánpótlás-bádogosait.

2018 szeptember 26-28. között a Budapesten megrendezésre kerülő Euroskills 2018 keretén belül Európa legjobb fiataljai bizonyíthatják tudásukat. A szakmák Európa-bajnokságát kétévente, mindig más európai helyszínen rendezik meg. A részvétel a szakmák képviselői számára korhatárhoz kötött, nem lépheti túl a 25 évet. A verseny célja, hogy a fiatalok szakmai képességeit, szakképzését és kézügyességét fejlessze, ezáltal is erősítve Európát, mint gazdasági központot.        

A mintegy 500 résztvevő 3 nap alatt bizonyíthatja tudását és tehetségét a „kreatív művészetek és divat“, „információs és kommunikációs technológiák“, „gyártási és mérnöki technológiák“, „építőipar“, „szállítás és logisztika“ valamint „szociális és személyi szolgáltatások terén, több, mint 40 szakma képviseletében. A PREFA a bádogos versenyzőket a szakma fő támogatójaként segíti az építőipar szakterületén alapanyaggal, és professzionális szaktudással.

A redezvény látogatása ingyenes, azonban online regisztrációhoz kötött. A helyszínen lehetőség nyílik a fiatal versenyzők munkájának megtekintésére, valamint a legtöbb szakma kipróbálására is. További információkat a verseny honlapjáról érhetnek el: www.euroskills2018.com

A EuroSkills 2020 Ausztriában, Grazban kerül megrendezésre

PREFA AKADÉMIA

WORKSHOPOK KIVITELEZŐKNEK

A helyes feldolgozástól és szereléstől a sikeres eladási beszélgetésig – itt minden továbbképzési lehetőséget megtalál a PREFA Kivitelezők számára.

AZ AKADÉMIÁHOZ
Mesterember keresése

TALÁLJA MEG AZ ÖNHÖZ LEGKÖZELEBBI PREFA KIVITELEZŐT

Megmutatjuk, mely Kivitelező üzemek számítanak igazi PREFA profiknak környezetében, akik erős, alumíniumból készült termékekkel dolgoznak. 

MESTEREMBER KERESÉSE
Tájékoztató anyag

INGYENES PROSPEKTUSOK RENDELÉSE

Tető, homlokzat, vízelvezetés - a PREFA termékeivel otthona nem csak jól néz ki, hanem a lehető legjobb védelemben is részesül!

 

INGYENESEN RENDELHETŐ
Kapcsolat