Keresés a honlapon (a keresés elindítása után átirányítjuk Önt a keresési eredmények oldalára)

ÚJ KEZDET A TERMÉSZETBEN


Csehország északnyugati részén, az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott érchegység területén, Nové Hamry-ban álló épület, a környéken ritkaságszámba menő, de jól megfontolt bontása és újjáépítése mellett döntött David Zámečník. A ház és tervező-tulajdonosának személyes története ezzel lépett a megvalósítás fázisába.

A prágai NEW HOW építésziroda egyik alapítója saját családja számára értelmezte újjá az erdőszéli nyaralót, ahol nem volt kérdés a természetbe való integrálódás igénye.

 

Annak ellenére, hogy erdőben vagyunk, Zámečník szerint a szürke összes árnyalata jellemző Nové Hamry-ban: a fák árnyéka, a dombok gránitjai, a bazaltkövek, az érchegység erdőjére jellemző lucfenyők törzse, ahogy a település neve is (új kalapács) a szürke árnyalatát idézi. Így a nyaraló esetében is egyértelmű volt ehhez a jó értelemben vett „szürkeséghez” való igazodás, amit az alumínium burkolat Prefalz P.10 antracit színárnyalata kínált.

ÚJ KEZDET A TERMÉSZETBEN

Miközben a homlokzat színe miatt jól megbújik a környezetében, a lucfenyők lombjának tetejéig érő nyaralóépület mégis kitűnik a jellemzően fehérre vakolt helybeli házak közül. A tetőcserék és felújítások megszokottak a környéken, de egy régi ház lerombolása és egy új felépítése ritkaságnak számít. A „tiszta lappal” való újrakezdést ugyanakkor az épület története indokolta. A ház és a terület 1950-ig egy olyan családé volt, akiket kitelepítettek a hegyekből, mert a németajkú kisebbséghez tartoztak. Zámečník feleségének családja ezután szerezte meg az épületet, de őket is csak azért tolerálták a kommunista Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, mert volt egy királyi légierő pilóta a családban. Zámečník saját bevallása szerint is hosszasan gondolkodott azon, hogy erkölcsi szempontból mi a helyes döntés: végül a „tiszta lap” mellett tette le a voksát.

A KÜLSŐ FORMA A BELSŐ FUNKCIÓT KÖVETI

Az új épület formavilágát a szögletesség jellemezi, amit a klasszikus Prefa alumínium átforduló homlokzat tesz karakteressé. Az épület tervezésekor figyelembe vett időjárási jellemzők és a belső térrel szembeni elvárások összessége végül olyan megjelenést hozott létre, amely egyszerre ötvözi egy torony és egy menedékház küllemét.

A háromszintes épület oromzata közel 10 méter magas. A felső szint stúdióként és könyvtárként is funkcionál, remek lehetőséget kínálva az elvonulásra. A 2,5 méter oldalhosszúságú, négyzet alakú ablak az ég felé, a fák tetejére is kilátást nyújt, és a környező táj is jól belátható. A középső szinten a hálórész kapott helyet a nyitott galériával. A padló részben egy hálóra hasonlít, így függőágyként funkcionál, ami kapcsolatot teremt – vizuálisan és akusztikailag is – a legalsó szinttel. A tervező számára a „függőágy hangulat” a lába alatt elterülő táj, a repülés asszociációja. A közeli tervek között szerepel az épület energiahálózattól való függetlenítése is, és hogy egész évben használatban lehessen. A nyaralóban akár tízen is kényelmesen elférnek, mivel az volt az építész elképzelése, hogy a ház alapgondolatát – a „repülés” és az „város nélküli élet” – a közeljövőben nemcsak a családjával, de barátaival is megossza. 

A Nové Hamry-i ház nem az első ilyen jellegű projektje a cseh építészetirodának. Az elmúlt tíz évben, két alkalommal is készültek kísérleti tervek szélsőséges domborzati körülmények között elhelyezkedő épületekre, fa szerkezetes fém homlokzatburkolattal. A megépült nyaralóház ezeknek a menedékházaknak az egyik prototípusa lett, amelynek működéséről gyűlő adatok nem csupán a tulajdonos-tervező számára kínál hasznos információt.

 

Hely: Csehország, Nové Hamry

Építész: NEW HOW Építésziroda, Prága

Tervező: David Zámečník

Kivitelező: Tomáš Padevět

Tető és homlokzat: Prefalz P.10 antracit

TERMÉKBOX PREFALZ

ALAPANYAG
Alumínium 0,7 mm vastag, Coil-Coating bevonattal
SZÍN
P.10 antracit
SÚLY
kb. 2,2 kg/m²
MÉRET
Vastagság: 0,7 mm
Szélesség: 500 mm / 650 mm / 1000 mm
Korctávolság: 52 cm
PREFA termékek

PREFA TERMÉKVÁLASZTÉK

Ismerje meg a PREFA széles termékválasztékát és találja meg a házához az ideális tetőt és homlokzatot. Tökéletes új építéshez és felújításhoz! 

TERMÉKVÁLASZTÉK MEGTEKINTÉSE
PREFA FOTÓSZERVIZ

AZ ÖN HÁZÁNAK PREFA ELŐNÉZETE

Egy fotómontázs segítségével megmutatjuk, milyen szépen néz ki a háza egy PREFA tetővel vagy egy PREFA homlokzattal.

A FOTÓSZERVIZHEZ
PREFA-Partner keresése

TALÁLJA MEG AZ ÖNHÖZ LEGKÖZELEBBI PREFA-PARTNERT

Megmutatjuk, mely kivitelező és viszonteladó partnerek számítanak igazi PREFA profiknak környezetében, akik erős, alumíniumból készült termékekkel dolgoznak. 

PREFA-PARTNER KERESÉSE
Kapcsolat