Csontvázak a tetőtérben, avagy egy siófoki villa evolúciója
Egy villa előélete
Az eredeti épület keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, erre vonatkozólag az új tulajdonos se rendelkezett adattal, ám a felújítás során talált „nyomokból” következtethetünk azonban a változások idejére, sorrendjére.
A villa lecsupaszítása után arra lehetett következtetni, hogy 4- 5 fázisban érte el a jelenlegi állapotát. Az alap épület nagyjából 120 éve épülhetett, református lelkészi lakként funkcionált, majd a két háború között új szintet kapott. A következő fázisban egy eredetileg lépcsőnek készült, később szélfogóként használt résszel egészült ki, amelynek tetején egy szép baluszter korlátos terasz került kialakításra. Az, hogy a terasz ekkor, vagy egy következő fázisban épült- e biztosan nem megállapítható. Ami viszont biztos, hogy legutoljára a toronyszoba készült el, amelynek most kulcsszerepet szán a jelenlegi tulajdonos.
Teljes funkcióváltás a mai igények szerint
A felújítás egyik apropója a funkcióváltás, hiszen az épületet a tulajdonosa eddig magán célra használta, ám a jövőben apartmanok kerülnek benne kialakításra úgy, hogy a toronyszoba továbbra is saját használatban marad. A projekt további célja, a belső terek újragondolása, a homlokzat megújítása, az energetika korszerűsítése, a vele együtt járó gépészet korszerűsítésével, nyílászárók csereréjével, valamint a tetőtér beépítése, ezáltal a teljes tetőszerkezet megerősítése és persze modern héjazat kialakítása.lt.
Csontvázak a tetőtérben
A toronyszoba kialakítása természetesen kiemelt figyelmet kapott Kosaras Anikó tervező, és a belső építészetért felelős Galamb Zsuzsának (Fodróczy Design) együttműködése során. Oroszlánrész jutott a látványterveket készítő Szőke Levente Ivánnak is, a projekt ugyanis folyamatosan feladattal látta el.
Egyik legfontosabb kérdés a toronyszoba kapcsán talán az volt, hogyan tudunk feljutni oda. Erre több lehetséges megoldás is született, többek között egy panoráma lift terve is képbe került, ami ugyan látványos lett volna, de magas költségei miatt végül elvetették, és a hagyományos lépcsős megoldás mellett döntöttek. A lépcső eredeti kialakítása nem túl átgondoltan történt anno. Egy 20x20-as fa födémgerendát kettévágva alakították ki a helyét, és mert a tartó funkciót valamivel pótolni kellett, ezért nemes egyszerűséggel acél drót segítségével egy pallóhoz erősítették. A hőszigetelés problémáját is igen „kreatívan” oldották meg a korabeli „szakemberek”: amit találtak, minden koncepció nélkül befogták erre a célra.
A tető vizsgálata során további „csontvázak” bukkantak elő: egy szabálytalanul elbontott kémény, a födémbe épített vadrács. Ezeken felül számos helyen az idő múlásának romboló hatásaival szembesült a felújítással megbízott szakembergárda. A tetőbe számos helyen bele kellett nyúlni: így először is könnyített beton aljzatot kapott, a szarufákat megerősítették a manzárd részen, könyökfákat, és a tervek szerint tetősík ablakokat is beépítettek.
Az eredeti elképzeléseket azonban a szaruzat adta lehetőségekhez mérten igazítani kellett, és a tulajdonos által megvásárolt tetősík ablakok sem feleltek meg az építész által megálmodott koncepció megvalósításához, így a belső terekben is változtatásokat kellett eszközölni.
Végső soron összeállt a tulajdonos által óhajtott kis „ékszerdoboz” a toronyszobában, melyben egy ízléses, vintage stílusú fürdőszoba, egy hálószoba, és étkezővel és konyhával összevont nappali került kialakításra.
Szerkezeti megoldások tetőre
A tetőszerkezetre a PREFA két klasszikus rétegrendet is kínál. A jelen projektnél is használt rétegrend: a szarufák között szálas hőszigeteléssel kitöltve, páraáteresztő fólia, ez után 5x5 cm ellenléc, rajta deszkázattal, PREFA Prefalz kettős állókorcos fedés, P.10 grafitszürke színben, ami alatt az előírt bitumenes elválasztóréteget alkalmazták.
A deszkázatnál réselt megoldást használtak. Érdemes tudni, hogy a deszkázat csakis legalább 22 mm vastagságú OSB3 vagy OSB4 lapokkal váltható ki, és fontos szabály, hogy a 7 fokos hajlásszög alatti tetők esetében a korcokat falczselével is ki kell tömíteni. Szintén jó tudni, hogy hófogó használata az ereszvonal mentén kötelező, ami jelen esetben kétcsöves megoldással valósult meg.
Szellőzés és villámvédelem egyszerűen
Az átszellőzés páratechnikai szempontból rendkívül fontos, hiszen a kicsapódó pára jelentős károkat tud okozni a szerkezetben. A PREFA erre egy klasszikus épített megoldást és egy kész elemet is kínál. Utóbbival a bonyolultabb tetőformák is könnyen és gyorsan kivitelezhetők, csak egy ügyes bádogos kell hozzá.
Mivel a PREFA kettős állókorcos és kiselemes rendszerű tetőket a villámvédelelmi rendszerben természetes levezetőként fogadja el a szabvány, ezért csak a felfogást és az ereszvonal alatti levezetést kell kiépíetni.
Hely: Siófoki villa
Tervező: Kosaras Anikó
Belsőépítész: Galamb Zsuzsa (Fodróczy Design)
Látványtervek: Szőke Levente Iván
Tető és homlokzat: Prefalz P.10 grafitszürke
További információ a PREFA honlapján.