Év Háza pályázat 2022: A Prefa 2022-ben is közreműködik az építész szakma legnagyobb hazai, független, szakmai megmérettetésén, az Év ház pályázaton, ahol a családi ház kis társasház kategória főtámogatója.

2022. május 16-ig nyújthatják be a 2020. január 01. után készült munkáikat a családi házak, kis társasházak, középületek tervezői. Az impozáns szakmai zsűri idén két abszolút fődíjat, két szakmai és öt támogatói különdíjat fog kiosztani az arra érdemes pályázóknak és ismét megkérdezik majd a közönség véleményét is. A pályázatot idén már harmadik éve, az egyik legnagyobb építőanyag- gyártó, a Leier Hungária Kft. mutatja be.

www.evhaza.hu

 

"Ennyi év távlatából nyugodtan mondhatom, hogy az ÉV HÁZA pályázat egy olyan kő, amely hosszú évek óta ott van, nem billeg, rá lehet lépni, és amikor visszafelé jövünk akkor is ott lesz. A pályázat elmúlt éveinek fő üzenete számomra az, hogy a nehézségek ellenére is meg tud maradni, és így az értékteremtés mellett stabilan ki tud állni. Remélem, az idei év újra bizonyítja, miért egyedülálló elismerés az ÉV HÁZA díj." - mondta Szoják Balázs, nívó díjas építész, a pályázat kurátora.

Újraélesztése óta a díj az évek alatt a legismertebb és legnagyobb érdeklődést kiváltó építész szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Immár egy évtizede keresi a példaértékű építészeti munkákat az elismert építészekből álló zsűri, miközben a pályázat széles szakmai támogatással mára már a magyar közélet részévé vált.

 

Az Év háza pályázat országos, nyílt és nyilvános, amelyre a 2020. január 01-je után épült családi házak, nyaralók, maximum 4 lakásos lakóépületek, és az ez időszakban elkészült középületek tervezői nevezhetik munkáikat. Célja, hogy széles körben megismertesse azokat a kimagasló építészeti remekműveket, melyek nem csupán esztétikai, de környezeti és gazdasági szempontból is példaértékűek. A pályázat különlegessége, hogy lehetőséget ad a fiatal, pályakezdő elsőterves alkotók számára is a részvételre, számukra is elérhető pénzdíjas pályázat. A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége évek óta a pályázat szakmai partnere, és egyben a szakmai különdíjak felajánlója is.

A pályázat fontos üzenete, hogy az építészek használják a fejlesztéseinket

Az Év Háza bíráló bizottsága a fődíj és a szakmai különdíjak mellet támogatói különdíjakat is odaítél.

„Mi a Leiernél 9 magyar üzemben annyi építőanyagot gyártunk naponta, amelyből több mint 100 családi ház tud felépülni. Sajnos nem tudunk lekövetni minden egyes anyagot, nem tudhatjuk, hová épül be, de reméljük, hogy olyan szép, divatos, élhető és fenntartható épületek születnek ezekből az anyagokból, mint amilyenek az Év háza zsűrije asztalára kerülnek.”– mondta Komlós Andor, a pályázat főtámogatója, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője.

A fötámogató különdíja mellet két kategória főtámogatói díja is gazdára talál majd, amelyek közül az egyiket a PREFA Hungária Kft. családi ház, kistársasház kategóriában nyújt át.

„A pályázatok során azt látjuk, hogy a magyar építészet folyamatosan megújul, folyamatosan változik és az építészek használják a fejlesztéseinket. Számunkra, gyártók számára pedig ez nagyon fontos üzenet, hiszen azért fejlesztünk új termékeket, bevonatokat, színeket, hogy ezeket viszontlátsuk egy- egy megvalósult épületen.” – fogalmazta meg Nemere Judit, a Prefa ügyvezetője, miért fontos cégünk számára a díj.

Idén is megkérdezzük a közönséget

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a nagyközönség véleménye gyakran eltér a zsűriétől, a laikusok mást láthatnak fontosnak egy-egy épületben, mint amit a szakmai szem keres, vagy amit egy épület kapcsán fontosnak ítél meg. A közösségi oldalon indított szavazás sikere miatt a kiírók fontosnak tartották, hogy idén júniusban már harmadik alkalommal keressük a nagyközönség által legjobbnak ítélt pályamunkákat mindkét kategóriában. Bárki számára adott a lehetőség, hogy megismerje az alkotók munkáit és szavazatával a számára legkedvesebbet támogassa. Erre buzdítunk mi is mindenkit, hiszen ez is hasznos információ számunkra.

Bővebben a pályázatról: www.evhaza.hu