Gleccser és láva ihlette három szín és három forma
A hazai táj szépsége inspirálta Tryggvi Tryggvason izlandi építészt, aki koncepciójával a gleccserek, lávák és sziklák világát idézte meg a reykjaviki ingatlan tervezésekor. Az épület homlokzatán és tetején megjelenő fehér, homok-, és antracitszürke Prefa alumínium tetőfedőanyagok segítenek a kívánt hatás elérésében, a vizuális megjelenítésben.
Tryggvason terveit saját elmondása szerint, mindig is a természet inspirálta, többek között hazájának szépsége. Bevallása szerint legjobb ötletei akkor jönnek, amikor szabadidejében motoros szánjával Izland északi, érintetlen tájain kalandozik. „Izlandon – érthető módon - nem könnyű dolgozni. Sorra jelennek meg az újabbnál újabb előírások, melyekre figyelni kell a tervezés során.” – nyilatkozta az építész. Az épület tervezése közben is számos önkormányzati előírásnak, javaslatnak kellett megfelelnie. A város olyan épületet szertett volna, ami passzol a régebben épült, jellemzően alacsonyabb házakhoz. A végeredmény magáért beszél, amely illeszkedik a városképbe úgy, hogy közben a természettel is harmóniában van.
„Gleccser a városban”
Tyggvason kezdeti elképzelése szerint erős földszínekkel szeretett volna dolgozni, de úgy érezte, a végeredmény így nem lesz elég vidám, könnyed, ezért inkább a világosabb színek felé fordult. Így született meg a végső kompozíció fehér és homok színek felhasználásával. A színek mellett a formákkal is játszott. Ez köszön vissza az épület egyik legfeltűnőbb utcasarok részében, ami fehér tetőfedő rombusszal fedett, és melyet egy gleccser ihletett. Az építész így vallott munkájáról: „A struktúra azt szimbolizálja, ahogy a láva kihűl és széttörik, mindeközben hatszög alakú formák kelnek életre. A fehér szín a havat jelképezi. A fehér rombuszokból álló lekerekített épületrészt Izland gleccserei inspirálták, ugyanakkor struktúrája halpikkelyekhez hasonlít. A homokszín harmóniát kölcsönöz a konstrukciónak, míg a zsindely aszimmetriájával fokozza a hatást. Három szín, három forma. A hármas szám dominál a koncepciómban.”
A kivitelezési munkálatokra a németországi Quedlingburgból Norbert Augner „tetőművész” bádogoscsapatát kérték fel. Augner nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy Izland fővárosában dolgozhat, így hamarosan Reykjaviktól északra egy kis helyi műhelyben be is rendezkedett a team. A csapat nem tétlenkedett. 2 300 négyzetméternyi PREFA homlokzatot helyeztek fel a projekt során az izlandi fővárosban. A színek és anyagok sokfélesége kifejezetten élvezetessé tette a munkát a német szakember számára. A fehér, antracit és homok színekben pompázó homlokzatra tetőfedő rombusz, Siding.X homlokzatburkolat és zsindely került. A Siding.X elemeket rendhagyó módon, vertikálisan illesztettek a helyükre a megszokott horizontális módszer helyett. Ez izgalmasabbá tette a végeredményt, de ugyanakkor több munkával is járt. 6-7 munkás heti 6 napot dolgozott a helyszínen felváltva, 3 hetes ciklusokban.