Feltűnő, közlekedésisárga tetejével az új budafoki kocsiszín a kerület meghatározó épületévé vált. Ötvözi a hagyományt az innovációval, a funkcionalitást az átgondolt építészettel. Tervezője Takács Ákos, a CÉH Zrt. kreatív építész igazgatója volt. Az új kocsiszínt mintegy 100 évvel az utolsó hasonló épület után építették meg, és mintegy 50 villamos "otthonául" szolgál.
A tömegközlekedés szerepe folyamatosan nő Budapesten. A lakosok 60 százaléka közösségi közlekedéssel jut el nap mint nap a munkahelyére. Ezért a kormány tudatosan fejleszti a tömegközlekedési hálózatokat. A régi villamos kocsiszín ezeknek a fejlesztéseknek már nem tudott megfelelni. „Minden épület alapanyagból, szerkezetből, funkcióból és formából áll. Ezeknek az összetevőknek egymással harmóniában kell állniuk úgy, hogy mindig egy összetevő lesz a meghatározó. Egy emlékhelynél például a forma, míg egy villamos kocsiszín esetében a funkció lesz a meghatározó tényező.“, hangsúlyozza Takács Ákos, aki különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az új kocsiszínnel „életben tartsa a hagyományokat“.
A városnak nem kell mindig szürkének lennie
A közlekedésisárga tető színét a budapesti villamosok színe ihlette, és a fejlődést testesíti meg. A kocsiszín formája azonban szabad utat enged az egyéni interpretációknak „A szín a koncepció fontos részét képezi. Számomra az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy az épület teteje színes kell, hogy legyen. A városnak nem kell mindig szürkének lennie, és egy szín meghatározó lehet a környezetben élők, közlekedők közérzete szempontjából. És mivel a budapesti villamosok közlekedési sárgák, így a kocsiszín számára is ezt a színt választottuk. “, mesél az építész a koncepciójáról. „Minden épület minden emberben más és más érzést ébreszt, és ez a dolog lényege. Az új kocsiszín hat a környezetére, és ez jól van így. Remélem, tetszik is a környéken élőknek.“, hangsúlyozza a tervező.
Minőség és tartósság
Prefalz egyedi színben
Termékbox PREFA Prefalz
Alapanyag |
Aluminium, 0,7 mm vastag, kétrétegű beégetett lakkozás |
|---|---|
Szín |
Egyedi szín P.10 közlekedésisárga |
Súly |
kb. 2,3 kg/m² |