Örökélet meg egy nap, ha rendesen meg van csinálva

Telki, nagy múltú település Budapesttől nyugatra, bencés monostorát minden valószínűség szerint Szent István alapította. Híres szülötte Kodolányi János, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója, a népi írók kiemelkedő képviselője. A pár ezres falu napjainkban azonban inkább arról ismert, hogy szép fekvése és jó közlekedési lehetőségei miatt az utóbbi időkben ugrásszerű fejlődésnek indult és ennek köszönhetően az egyik leggazdagabb magyar településsé vált. A község rendezett utcáin sétálva a gondozott kertekben számos új építésű, magas műszaki ám hullámzó építészeti színvonalú épülettel találkozhatunk. A nemrégiben épült házak közül anyagi és szellemi minőség tekintetében egyértelműen kiemelkedik a gyöngyfehér színű pikkelyekkel borított családi ház, melyet Bényei István és Lukács-Nagy Ádám építészek terveztek. 


A hagyományos falusi hosszúháznak megfelelően egymás mellé sorolt funkcióelemekből kialakított L alakú épület karakteresen magastetős megjelenését a tömegek megszakításai, a funkcióhoz illeszkedő visszaugrások, illetve lapostetős térrészek oldják. A tervezők mesterien megújítva alkalmazzák a népi építészet egyik legnagyszerűbb eszközét, a nyitott és zárt terek hasznos és egyben szép kapcsolatát, a tornácot. Ugyancsak messzire visszamutató és egyben egyszerű megoldás az „L” alakú beépítés, mellyel védett, otthonos épületformát hoztak létre. A tetőt és a falazatot egyaránt burkoló pikkelyszerű korcolt fémlemezek nem csak funkciójukban hasznosak, hanem meghatározzák az épület megjelenését, messziről felhívva rá a figyelmet.


Bényei Istvánról úgy mondják, hogy ő nem házakat, hanem otthonokat tervez és épít, közben mindig szem előtt tartva a helyet, a környezetet, a tájat. A telki ház burkolata pikkelyes elemeinek rombusz alakja finom utalás a közelmúlt családi házainak sokáig meghatározó héjazatára, a palafedésre, egyben bemutatva, hogy kellő anyagi erőforrással és szakmai odafigyeléssel a feladat a szép és a jó harmóniájában is megoldható. Az épület a tervezők meghatározása szerint a talpas parasztház szabad átértelmezése, melynek fő elterjedési területe a Dél-Dunántúl, ezen belül is jelentős részben az Ormánság volt. És itt érhető tetten egy másik, leheletnyi finomságú utalás: a telki születésű Kodolányi János gyermekkorát az Ormánságban töltötte és fiával együtt az ormánságiak életének elmélyült kutatója és egyben művészi krónikása volt.

Az épület értékeit nem csak az arra járók elismerő pillantásai és rangos szakmai folyóiratok méltatásai bizonyítják, a Bényei István és Lukács-Nagy Ádám építészek által tervezett ház megosztott első díjat kapott az alumínium tetőfedő és homlokzatburkolati rendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó PREFA Hungária Kft. 2020-ban hetedik alkalommal meghirdetett „Fémlemezfedések az építészetben” pályázatán. A pályázatra, melynek súlyát jelzi, hogy több neves szakemberrel együtt a zsűri tagja volt Erő Zoltán, Budapest főépítésze és Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke is, összesen harmincnégy pályázati anyag érkezett. Nemere Judit, a Prefa Hungária Kft. ügyvezetője, aki szintén tagja volt a pályázat zsűrijének, az alábbiakat mondta a pályázatról: 

„A PREFA ezen a pályázaton a minőségi fémlemezfedések és burkolatok széleskörű és időtálló felhasználását díjazza. Azonban ez nem csak egy kitüntetés, nem csak egy díj, hanem minden esetben egy tanulási lehetőség, hiszen a kivitelezőknek, a Prefa munkatársainak és a szakmának is lehetőséget biztosít megtekinteni azokat a munkákat, amelyek az elmúlt években készültek és amelyekre Prefa burkolatot helyeztek el a bádogos szakkivitelezők. Ezekből a munkákból okulhatunk, tanulhatunk. A Prefa életében a bádogos szakkivitelezők kiemelt szereppel bírnak, nagyon fontosak számunkra. Ők azok, akik megmunkálják azt az anyagot, amit mi gyártunk és forgalmazunk. Ők azok, akik megvalósítják az építtetők és a tervezők elképzeléseit, ők azok, akik biztosítják, hogy akár ötven-száz év múlva is láthatóak legyenek ezek a szebbél szebb homlokzatburkolatok és tetőfedések.”

A pályázat zsűrijének és az épületet méltató szakújságíróknak megegyezik a véleménye abban, hogy a Telkiben épített családi ház lenyűgöző megjelenésében kimagasló szerepe van a PREFA épületburkolat esztétikai megjelenésének és a kifogástalan kivitelezésnek is. A pontos kiosztású rombuszfedés, az elegáns és letisztult csomópontok, a homlokzatburkolat szegélyei és az anyagok precíz illeszkedése a kivitelező magas szintű szakmai tudásáról, elmélyült alkalmazástechnikai ismereteiről, tökéletes anyagismeretéről és több évtizedes gyakorlatáról tanúskodnak. A beépített Prefa termék: 290 x 290 mm-es, 0,7 mm vastag alumínium ötvözetű tetőfedő rombusz, gyöngyfehér színben.

Erő Zoltán, Budapest főépítésze, a zsűri tagja az alábbiakat mondta:

„Ez a figyelemreméltó családi ház vitathatatlanul megérdemelte a megosztott első díjat. Az épületnek a telken történő ügyes elhelyezése, nagyvonalú térszervezése és remek térkapcsolatai, valamint elegáns építészeti megoldásai kiérlelt és magas színvonalú építészeti munkáról tanúskodnak. Mindezt kiegészíti a ház első ránézésre szokatlan burkolata. Annak ellenére, hogy a fémlemez műszaki szempontból tökéletes és időtálló megoldás, családi házakon – feltehetően költségtakarékossági okokból – ritkán alkalmazzák. Ennek az épületnek a külső héja, ez a kisméretű, pikkelyes burkolat emberléptékűvé teszi az egész együttest, és nem válik idegenné a testközelben alkalmazott fémlemez, hanem nagyon természetes összhatást kapunk a kész épületen.”

Ez a Telkiben épült családi ház szerencsés csillagzat alatt született. Együtt volt minden, ami a kiváló produktumhoz, a magas építészeti és egyben magas műszaki minőségű épülethez szükséges: a tudatos és anyagiakban szilárd építtető, az empatikus és magas kvalitású tervező, a funkciónak tökéletesen megfelelő építőanyag és a kiváló kivitelező. A Prefa pályázatán homlokzatburkolat kategóriában 2020-ban az Év bádogosa díjat a Puskás Művek Kft. nyerte. A tetőépítéssel, bádogos-, tetőfedő- és ácsmunkákkal foglalkozó cég tulajdonosa és vezetője Puskás András, aki a családi hagyományokat követve választotta az építőipart. Fiatal kora óta végez bádogos munkákat, építészmérnöki diplomával, ács-szigetelő-bádogos szakmunkás bizonyítvánnyal, bádogos mestervizsgával és műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezik.

„Én belecsöppentem, belenőttem, beletanultam ebbe a mesterségbe, édesapám mellett tanultam meg a szakma mesterfogásait. Ő tizenhárom éve nyugdíjas, én viszem a céget. Nagyon sok komoly munkánk volt és van: Keleti pályaudvar, Krisztina Pláza, Eiffel Palace, a Zeneakadémia konzorciumban, nagykövetségek, zsinagógák, kórházak. A Zugligeti lóvasút végállomásépületének rekonstrukciójára vagyok a legbüszkébb. Az épület értékét adó fedélszékrendszer és a tetőfedés helyreállítása, valamint az állomásépület teljes körű tetőfedő és díszműbádogos feladatainak elkészítése volt a feladat. Ezért a munkáért 2018-ban Pro Architectura díjat kaptam. Ezt a díjat addig csak tervezők kapták, ilyet nem kapott még soha kivitelező.”

„A Telkiben épült díjnyertes ház nagy munka volt, nehéz munka. Amikor átnéztük a terveket, már akkor látszott, hogy egy nagyon igényes megrendelővel van dolgunk. Nagy segítségünkre volt, hogy a háznak nagyon jó tervei voltak. Bényeiék nagyon ügyesek, a csomóponti terveik is jók voltak, minden terve jó volt. Nehezítette a feladatot, hogy egyedi Prefa színnel dolgoztunk, ugyanis ilyenkor úgy kell gondolkodni, hogy ha valami elfogy, akkor két hónapba telik mire újra legyártják. Megérte a kemény munka, mert nagyon jól néz ki – szeretem ház lett belőle. A burkolatnál, ami homlokzat és tető egyben, különleges hőszigetelési megoldásokat kellett alkalmazni. Például ahol lefordul a tető a homlokzatba, ott az attikacsatorna, ami el van dugva, elveszi a hőszigetelés vastagságát ezért vékony nanotechnológiás hőszigetelést használtunk.

A Prefa rendszer nagyon jó, nagyon szeretjük, teljesen oké, jól ki van találva. Az benne a jó, hogy komplett rendszert ad olyan alkalmazástechnikával, hogy nem kell rajta gondolkodni csak alkalmazni kell. Az életartalma örökélet meg egy nap, ha rendesen meg van csinálva. Röviden összefoglalva ez egy jó ház, és szeretem.”

Tóth Balázs, építész