Parázs a sarki fényben

A svédországi Gällivare-ban épült, jégcsarnok és kulturális központ funkciójú épület, a vörös 4 féle árnyalatában pompázó homlokzata parázsként emelkedik a sarki fényben. A történet pedig így kezdődött: volt egyszer két város, Gällavare és Malmberg, akik egyszer csak „összeköltöztek”.

 

A több mint 20 éve, 1939-ben alapított MAF Építészetiroda és annak tervezési vezetője, Mats Jakobsson már jó néhány különleges projekten van túl. A napjainkban Svédországban már több mint 50 építészt és mérnököt foglalkoztató neves alkotó csapat olyan jelentős városi projekteken dolgozik, mint a Luleå-ban, a Balti-tenger észak-svéd partvidékén egy régi reprezentatív bank irodaházzá alakítása, vagy éppen jelentős, elsősorban oktatási és kulturális épületek Norrbotten és Västerbotten tartományokban. Mégis kiemelkedő eddigi projektjeik közül a Gällivare-ban épült jégcsarnok és kulturális központ.

Ansicht von vorne der Eis- und Eventhalle in Schweden. Die oxydroten Wandschindeln passen sich genau der Rundung des Gebäudes an

Városok „összeköltözése”

Mark Jakobbson mondhatni, hogy a Narvik és Luleå között elterülő bányász régió specialistája. A szakember évtizedek óta kíséri figyelemmel azt a jelenséget, amely az országban már több helyen is lezajlott és amely most Gällivare és Malmberget városok között folyik éppen. Az ércbányászat miatt egy város gyakorlatilag megszűnik létezni. Malmberget város lakói és intézményei Gällivaréba költöznek. A folyamat 2009- ben kezdődött és napjainkban is tart, a MAF iroda tervei pedig kulcsszerepet játszanak ebben. A városépítészeti tervek alapján egy modern, multifunkcionális városközpontot kívánnak létrehozni a város főterén található általános iskola és a külvárosi lakótelep között húzódó tengelyen, amelyen számos sportot, szabadidőt, kultúrát és oktatást szolgáló intézményt helyeztek el, ezzel segítve Malmberg lakosainak integrációját. A nagy szabású projekt egyik legfeltűnőbb épülete a kanadai Michael Greennel közösen tervezett jég- és rendezvénycsarnok.

Nachtaufnahme der Eis- und Eventhalle in Schweden. Lichter beleuchten das Gebäude.

Új árnyalatok a homlokzathoz

Bár az építmény funkciójából adódóan monumentális méreteket kíván, a tervezők mégis az emberléptékűségre törekedtek annak tervezésekor, ezért az alapterülete mindössze 6500 m2 lett. Így mellette állva az ember nem érzi magát olyan aprónak. A jellemzően lekerekített sarkok, megdöntött falak nyújtotta látványt az anyagválasztás szempontjából is az emberléptékűség elve vezérelte, amit kiselemes burkolatokkal igyekeztek megoldani. Az anyagválasztás során volt még egy fontos aspektus: az extrém időjárás viszonyok mellett is az év minél több hónapjában folyhassanak a kivitelezési munkálatok. Gällivareben ugyanis az augusztus egy közép-európai novembernek felel meg, míg télen nem ritka a -30 fok, ezért az építési szezon mindössze májustól november elejéig tart. A Prefa homlokzatburkoló zsindelyének kiválasztása többek között éppen erre adott megoldást, hiszen a közelgő „városköltöztetés” miatt szoros volt az ütemezés. A Prefa-gyárban az alapvetően is bőséges választék mellé, két új piros színárnyalat kifejlesztésére is sor került, kifejezetten ennek a projektnek a kedvéért. A színválasztást sem nehéz indokolni: egy jégcsarnok hűvössége és az ott folyó tevékenységek gyakran érzelmi túlfűtöttséget eredményező kettősége fejeződik ki általa. Egyik nap egy tüzes hangulatú jégkorong meccset játszanak, a másik nap pedig klasszikus zenére táncolnak a jégen. A vörös homlokzat ezt a szenvedélyét tükrözi, a színárnyalatok játékának köszönhetően pedig az épület szinte parázslik ki a város központjában.

Aufnahme der Eis- und Eventhalle in Schweden. Für die Fassade wurde die PREFA Wandschindel in den Farben P.10 Oxydrot und zwei Sonderfarben Rotbraun und Braunrot verwendet.

Bádogos munka kreativitással

Svédország északi részén nehéz bádogos szakembert találni, hiszen alapvetően sokkal kevesebb ember él itt, mint az ország déli területein. Manus Rahkola bádogosmester is 200 kilométerről, minegy háromórás autóutat megtéve érkezett Gällivare-be, és nem csupán ez volt az egyetlen nehézség, amibe ütköztek a munka során. Kihívások elé állította őket az akár -30 fokos hideg vagy a sarki éjszaka kékes fénye, ami ilyenkor már hatással van a nappalokra, és amelyben a színeket is meglehetősen nehéz megkülönböztetni. Nem is csoda, hogy a Hala Byggplåtslageri AB szakembereinek munkájában a 26 000 db, négy különböző színben rendelkezésre álló, homorú és domború zsindely összeállításánál nagy szerepet játszott a véletlen. Az építészektől ugyanis csupán az egyes színek kombinálásának arányát kapták meg, így a pontos kivitelezés nagyrészt a kreativitásukra volt bízva.

 

Hely: Gällivare, Svédország

Építészet: MAF Arkitektkontor AB

Kivitelező: Hala Byggplåtslageri AB

Felhasznált anyag típusa: Homlokzatburkoló zsindely P.10 Oxydvörös, P.10 téglavörös, valamint speciálisan a projekthez fejlesztett vörösesbarna (RAL 8012) és a barnásvörös (RAL 3011) színekben